Innováció
A cégcsoport mindig nyitottan dolgozik a jövő környezetgazdálkodási szolgáltatásainak kiépítésén, valamint mindig arra törekszik, hogy tudását a legújabb kutatások és technológiák eredményeivel gazdagítsa annak érdekében, hogy ügyfeleit és partnereit a jövőben is magas színvonalon tudja kiszolgálni.
Társaságaink innovatív megoldásai
Szennyvízből biogáz
Budapesten naponta 500-600 ezer m3 szennyvíz keletkezik, ennek 51 százaléka a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti és Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepénkerül biológiai ártalmatlanításra.
A Társaság - nemzetközi tapasztalatok alapján, a hazai tudományos élettel összefogva - dolgozta ki biogázprogramját.
Ez a program, méretét, korszerűségét és kivitelezését tekintve, Európában is élenjáró, a kelet-közép-európai térségben pedig, egyedülálló. Egyesíti magában a szennyvíziszap és háztartási szerves hulladékok környezetkímélő feldolgozását, valamint az alternatív energia előállítását. A gondosan tervezett környezetkímélő folyamat során, a tisztítók a szennyvíziszapból és a telepekre beszállított szerves hulladékokból (ételmaradékok, zsírok, növényi olajak, lejárt szavatosságú élelmiszerek) kinyerve a bennük rejlő energiát, biogázt, majd abból hő- és elektromos energiát állítanak elő. Az így megtermelt energia révén a telepek gyakorlatilag önellátóak.
Kamerás csatornavizsgálat
Magyarországi érdekeltségeink több száz kilométernyi zárt csatornahálózat üzemeltetéséről és karbantartásáról gondoskodnak. Társaságainkkal környezetvédelmi és minőségjavítási célként tűztük ki a kezelésében lévő szennyvíz, - és csapadékcsatorna hálózat ütemezett állapotfelmérését, a közmű bemérések folyamatos karbantartását, aktualizálását, melyet ipari kamerás vizsgálatok segítségével kívánunk megvalósítani. Ezen vizsgálatok eredményei a tervezett térinformatikai rendszer bevezetését is támogatják. A kamerás vizsgálóberendezések segítségével azonosítani lehet a csatornában előforduló hibák jellegét (törés, repedés, beszakadás, dugulás, stb.), annak pontos helyét, illetve lehetőség nyílik az esetlegesen szabálytalanul vagy engedély nélkül elvégzett rákötések felderítésére is. A szatellitekkel vagy a főkamerával felvett képekről számítógépes fotókat és folyamatos videofelvételt is lehet készíteni. Az elkészült felvételek minőségének, illetve élettartamának javítása érdekében a már meglévő felvételek folyamatosan digitalizálásra kerülnek.
Szivárgásvizsgálat
Rendszeresen ellenőrizzük az ivóvízhálózatot szivárgásvizsgálattal az esetleges szivárgások minél gyorsabb megszüntetése érdekében. A szivárgásvizsgálatok során szerzett információk és a hiba statisztika alapján elkészítjük a karbantartási és rekonstrukciós terveket.
Süllyedésmentes csatornafedlapok
Az úttestbe beépített csatornafedlapok és víznyelőrácsok a nagy gépjárműforgalom miatt jelentős terhelésnek vannak kitéve, ami a besüllyedésükhöz vezet. Különösen súlyos problémát jelent ez Budapesten, ezért a Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei már régóta kerestek megoldást erre a problémára. Sikerült kidolgozniuk egy műszakilag megfelelő, tartós és költséghatékony módszert, ami nagy biztonsággal küszöböli ki ezt a problémát. A DuraLevel System eljárás alkalmazásával a járművek súlyát a csatornaágy aljára közvetítik, s ezáltal az nem az aszfaltra támaszkodik. A csatornafedlap így nem süllyedhet meg, mert a terhelés nagyobb felületen oszlik szét. A kidolgozott technológia előnye, hogy az útépítéssel foglalkozók azt gyorsan elsajátíthatják, s a munka befejezését követően néhány óra múlva forgalomba is helyezhetik.