Magyarországon

Pergamentekercs a Föld körül


2004-ben a Veolia Environnement nemzetközi környezetvédelmi rajzpályázatot szervezett „Pergamentekercs a föld körül" címmel.
A gyerekek feladata az volt, hogy átgondolják, mit tudnak tenni a környezetükért, az egészségért otthon, a kertben, az utcán, szünidőben, majd az így megfogalmazott üzenetet rajz formájában juttatták el a felnőtteknek.

Maga a pergamentekercs egy 1,2 m széles és 25 m hosszú selyemszalagra rögzített rizspapír volt, amelyet a szállításhoz két nagy fahengerre tekertek fel. Minden résztvevő város egy körülbelül 80 x 80 cm-es felülettel rendelkezett, hogy elkészítse saját rajzát.

A világkörüli út Párizsból indult, Tiencsin volt az első állomása, a „Kína éve" franciaországi ünnepségsorozat tiszteletére. A méretre szabott pergamentekercs kifejezetten erre az alkalomra készült Kínában. A rendezvény 24 várost érint szerte a világban: Ausztráliában és Óceániában, Kelet-Ázsiában, Észak-Amerikában, Észak- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában.

A pergamentekercs 2004. május 18-án érkezett Pozsonyból Budapestre, amelyre előzőleg már 15 város üzenetét rajzolták fel a gyerekek. Hazánkat a budapesti Homoktövis Általános Iskola 4. osztályos és a dorogi Eötvös József Általános Iskola 5. osztályos tanulói képviselték.

A tekercsre Magyarország nevében az alábbi üzenetek kerültek fel

Budapest - Homoktövis Általános Iskola - 4. osztályos tanulók

Rajz címe: „A környezetszennyezés ellen, a szép, tiszta Budapestért"

Gyerekek üzenete: „Szeretnénk, ha más is megértené, hogy milyen rossz koszos környezetben élni, és szeretnénk, ha ez a jövőben befolyásolná az emberek magatartását, hogy ők is törekedjenek a természetünk védelmére, a szebb környezetért."

Dorog - Eötvös József Általános Iskola - 5. osztályos tanulók

Rajz címe: „A jövő Dorogja"

Gyerekek üzenete: „Szeretnénk, ha a jövőben Dorog még tisztább és színesebb lenne, ha megvalósulna a szelektív hulladékgyűjtés, és ha a város lakói szebbé tennék környezetüket, hogy boldogabbak legyenek benne."