Interaktív kiállítás a Millenárison
Május 15-én „ZöldPont − élhető város a Millenárison" címmel interaktív kiállítás nyílt a Jövő Háza B csarnokában.
A májustól decemberig tartó kiállítás a négy alapelem köré épül, és ezeken keresztül mutat be jelenségeket, folyamatokat játékos eszközök segítségével. A kiállítás interaktív feladatokkal és versenyekkel minden korosztály számára hasznos információkat nyújt, és egyben interaktív tanulási környezetet is biztosít.
A kiállítás egyik fő témája a víz mint alapelem. Megtudhatják, mi történik a szennyvízzel, miután az otthonunkból a lefolyókon keresztül távozik. Megismerhetik azt is, hogy az ország legkorszerűbb szennyvíztisztító telepein hogyan ártalmatlanítjuk a környezetre káros szennyvizet, sőt azt is, hogy azt miként alakítjuk át biogázzá.
A Fővárosi Csatornázási Művek és szakmai befektetője, a Veolia Víz Zrt. által szponzorált kiállításon nemcsak vizes folyamatokat láthatnak a látogatók, hanem játékos formában hasznos ismereteket is szerezhetnek. A „Vízi világ", a „Színfalak mögött" és az „Indiana Jones" játékokon keresztül a környezettudatos szemlélettel, a víz felhasználásával, a szennyvíztisztítás, valamint a szennyvízből biogáz előállításának rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
A kiállítás fő célja a környezettudatos szemlélet formálása és a környezetbarát megoldások terjesztése könnyen feldolgozható, látogatóbarát módon.
Nyitva tartási idő:
Szerda-péntek
9.00-17.00, szombat-vasárnap: 10.00-18.00